Feminista Film Fórum: Fried Green Tomatoes

Feminista Film Fórum, 5. alkalom: SÜLT ZÖLD PARADICSOM (angolul, magyar felirattal)

Sziasztok, könyvtárazók!

Augusztus 3-án megint találkozunk, ezúttal a SÜLT ZÖLD PARADICSOM című filmet nézzük meg. Az 1991-es két nő barátságát meséli el, akik 1930-as évek gazdasági válságának idején vendéglőt nyitnak a mélyen konzervatív Alabama államban. A másik történetszál egy generációkon átívelő barátság kibontakozását követi nyomon egy idősotthon lakója és egy fiatalabb, sivár házasságában elnyomott életet élő nő között; utóbbinak végül ez a barátság ad erőt ahhoz, hogy saját kezébe vegye az életét. A két történet pedig összekapcsolódik…

Előzetes itt.

A Feminista Film Fórum, könyvtárunk legfrissebb kezdeményezése, amin szeretettel várunk mindenkit kortárs és klasszikus filmeket nézni, majd megbeszélni “genderszemüvegen” keresztül. Célunk az, hogy sokszínű, nemzetközi dokumentum- és játékfilmek segítségével képezzük magunkat és közösségünket feminista és LMBTQI témákból: történelem, gondolkodásmód, aktivizmus, művészet, stb.

A filmeket lehetőség szerint magyar felirattal vagy szinkronnal vetítjük, hogy olyanok is csatlakozhassanak hozzánk, akik nem beszélnek folyékonyan angolul. Noha ez az elején lehet, hogy egy kicsit korlátozni fogja a filmkínálatot, hosszú távon szeretnénk a saját feliratainkat elkészíteni bizonyos filmekhez (különös tekintettel a dokumentumfilmekre, amiket nem látni TV-ben vagy moziban). Ebben bárki lelkes érdeklődő segítségét örömmel fogadjuk!

A Film Fórumot kéthetente, szombatonként tartjuk a Közkincs Könyvtárban. A vetítést este 7-kor kezdjük, a filmnézést pedig beszélgetés és teázás követi. Ha szeretnéd felfedezni a könyvgyűjteményünket, nyugodtan gyere kicsit korábban!

Azokat a résztvevőket, akik (még) nem iratkoztak be a könyvtárba, arra kérjük, hogy lehetőség szerint 300-700 Ft adománnyal járuljanak hozzá a programhoz.

Köszönjük mindenkinek a támogatást és reméljük, hogy nemsokára találkozunk!

friedgreen2

Feminist Film Forum Vol. 5: FRIED GREEN TOMATOES (in English with Hungarian subtitles)

Feminist Film Forum Vol. 5: FRIED GREEN TOMATOES (1991) (in English with Hungarian subtitles)

Hello, library community!

Join us this Saturday on 3 August to enjoy and discuss the comedy-drama FRIED GREEN TOMATOES, a 1991 film that tells the story of the friendship between two women who start a cafe in the conservative state of Alabama in the 1930s. The other narrative thread follows the developing cross-generational friendship between an old lady in a nursing-home and a younger woman living an oppressed life in a loveless marriage; and how this friendship gradually empowers her to change and take control of her life. The two stories turn out to be connected….

Click here for the trailer!

The Library’s latest initiative, the Feminist Film Forum, invites you to come and watch contemporary and classic films with us, and then discuss them from a gender perspective. Our aim is to educate ourselves about the myriad inventive ways that feminist and LGBTQI ideas, history, activism and art have become part of every country’s culture with a wide variety of documentaries and feature films from many countries.

English-language films will have Hungarian subtitles wherever possible, as we want them to be accessible to visitors who have not yet had the opportunity to acquire fluent English. Hungarian films, or those with Hungarian audio, will of course have English subtitles! Although this may limit our choice of films at first, our long-term project is to provide our own subtitles for all the films we think are important (especially the documentaries, which are rarely shown in cinemas or on TV). Anyone who would like to help us do so is very welcome!

The Film Forum will take place every two weeks on Saturday evenings in the Közkincs Könyvtár Community Library. The films will start at 19h, and will be followed by discussion and plenty of tea! Feel free to come a bit earlier to browse our wonderful book collection.

We request that participants who are not already library members contribute between 300-700 HUF, as they can. Thank you all for your support, and we look forward to seeing you!

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s